●  H A  S O K A T   O L V A S O L,
T O V Á B B   É L S Z  ●

kistibi |

Csodálatos is tud lenni a facebook.
Ma egy hét évvel ezelőtti írásomat dobta fel.
Újraolvastam és fel is frissítettem.

*

Régi szerelmeim a történelmi regények. Jót olvasva két legyet üt az ember egy csapásra. Megismer egy kort, kultúrát, népet, eseményt, pluszban pedig kap egy irodalmi élményt. Én többet is kaptam tőle. Életem egyik legjobban sikerült rendezésének a forrása Theun de Vries: Űzd a farkasokat, pásztor! című regénye volt. Egy sumer városállam Urukagina nevű uralkodójáról szól a történet, csodás karrierjéről, tragikus bukásáról, közben pedig benne élhetünk a sumer kultúrában. Gyönyörű kaland. Kedvet adott az eredeti Gilgames történethez, amiből aztán forgatókönyv, végül darab született. A történelmi regényről tudjuk, hogy többek között azért is nevezzük történelminek, mert az írót és az ábrázolt kort akkora távolság választja el, hogy az írónak legyen rálátása a nagy folyamatokra. Ez a távolság nagyon relatív – de Vries esetében majdnem ötezer év.

A kőszívű ember fiai 1867 tájékán születik meg, az olvasók két évvel később találkozhatnak Jókai regényével. Ez csak húsz év az ábrázolt ’48-as események és a mű között, de itt is lezártnak tekinthetjük a kort, melyben a történet játszódik. Ez a „rálátás” sok mindenre használható. Ha a legismertebb magyar történelmi regényt nézem, akkor Gárdonyi arra használta a tudását, hogy időben zárja le az Egri csillagok cselekményét. Mégiscsak rosszul mutatna, hogy miközben ezeréves államiságunkat ünnepeljük, a valóságnak megfelelően úgy fejeződne be a könyv: Dobót lecsukatja Ferdinánd, és halálos betegen szabadul, Bornemisszát elfogják a törökök, és felakasztják a Héttoronyban, Mekcseyt parasztok verik agyon Tiszavárkony környékén, mert rablónak nézik.

Egyébként érdemes elolvasni Ismail Kadarénak A fellegvár című regényét (az albán írót Nobel-díj közelinek tekintették), és büszkék lehetünk Gárdonyira, megállja a helyét az összehasonlításban. A téma azonos, csak a nézőpont nem. Kadarénál török szempontból élhetünk meg egy sikertelen várostromot.

Steven Pressfield: A tűz kapui című regénye egy csoda. A görög–perzsa háborút sokan, sokféleképpen írták már meg, de úgy, hogy közben az olvasó megélhesse, mit is jelentett igazából a városállam, milyen lehetett az, ha nem vagy polgár és bárki büntetlenül meggyilkolhat… Közben pedig 21. századi sebességgel peregnek a csatajelenetek, elénk tárul az Európa kontra Ázsia tabló. Mindenfajta buta miszticizmus nélkül láthatjuk és érthetjük meg a spártai 300-ak hatalmas csatáját, amire az ifjú korosztályban a hasonló című film nagyon sok hamis információt, képzetet hagyott.

A témában igen jó magyar írással is találkozhatunk. Hegedűs Géza: A milétoszi hajós című műve kiváló anyag, főként az ifjúság a célzott olvasórétege. Ha nem a görög történelem, hanem a mitológia világában szeretnénk kalandozni, Mary Renault: A királynak meg kell halnia című művét vegyük elő, itt ugyan kevés valós, történelmi alakkal találkozunk, de ez a mítosz lenyűgöző világa miatt nem jelent fájó hiányérzetet. (A mű korábban Thészeusz ifjúsága címmel is megjelent magyarul.)

Ha görögség, akkor Trója. Ma már nem olvassuk eredetiben (mármint Devecseri Gábor fordításában) sem az Íliászt sem az Odüsszeiát. Szerintem ez nem tragédia, a klasszikusok ismerete nem minden esetben azonos az eredeti szöveg ismeretével. Amióta ezt (már hét éve!) leírtam, megjelent Madeline Miller tollából az Akhilleusz dala, ami kivételes lélektani érzékenységgel ábrázolja az Íliász szereplőit, a ma tempójában élhetjük újra a cselekményt. De hogy a modern Odüsszeia se maradjon le a palettáról, szintén Madeline Miller írja újra egy fontos fejezetét Odüsszeusz bolyongásainak, Kirké címmel. Hogy az Íliászt női szemmel is vizsgálhassuk, érdemes  elolvasnunk Costanza Casati: Klütaimnésztra című remek regényét is. Viszont a görög mitológián túl is van élet: kivételesen gyönyörű mese Genevieve Gornichec csodája a skandináv mitológiából, A boszorkány szíve. Aki ma Shakespeare-t, vagy Molière-t eredeti szöveggel – nálunk 19. századi fordítással – játszik, az akár biztos bukást is kockáztathat, a szöveg frissítése pedig nem érinti a klasszikus értékeket.

Néhány igényes feldolgozást szeretnék mutatni. Nálunk a Tövismadarakról ismert Colleen McCullough Trója éneke címmel élvezetesen meséli újra a több ezer éves történetet. McCullough egyébként nem csak a görög történelemben jó, hatalmas regényfolyamot írt Rómáról is – összesen 13 kötet, de nagyon jól olvasható. Itt most lezárom, nem akarok nagyobb mennyiséget írni egy szuszra, de a történelmi regényekre egy másik alkalommal még visszatérek…